Szecskaavató és interjú az új diákokkal

Szecska

A 2016/2017-es tanévben is megrendezésre került a szecska az az a gólyák felavatása. Négy osztály mutatkozott be, vicces/szórakozató feladatok keretében, és természetesen nem maradhattak ki a saját produkciók sem. Elsőként egy akadály pályán kellet végig menniük, majd ezt követte a bemutatkozás (azaz a közös produkció). Ezt követően a diákok végzősökhöz írt ódájukat szavalták el majd, osztályfőnökeikkel közreműködve is kaptak feladatokat, természetesen idén sem maradhatott el az utca népével jobban mondva, az utca járműveivel való selfiek készítése sem. A délutánt az eredményhirdetés zárta, a sorrend a következő lett: 1.helyezés: 9A, 2. helyezés: 9C, 3.helyezés:7H, 4. helyezés: 9B

Gratulálunk Neki!

 

A szecskákkal Szeptemberben készítettünk interjút friss élményeikről és az iskolába való beilleszkedésről.

Boriska: Várjátok a szecskát?

Haracsi Barna: Igen, szerintem nagyon esélyesek vagyunk!

Boriska: Sokat készültetek rá?

Haracsi Barna: Eddig 4-5 órát.

Boriska: Miért ezt a sulit választottad?

Haracsi Barna: A nővérem is ide járt, közel is van (WOW), szerintem egy hangulatos iskola.

 

Boriska: Mit gondolsz, sikerült beilleszkedni? Szerinted befogadó az iskola közössége?

Tulézi Eszter: Igen! Szerintem nagyon, nem éreztetik velünk hogy mi vagyunk az „újak”

 

Boriska: Mi az amin szerinted változnia kéne az iskolában?

Fuisz Rebeka: Például, ha a termünk a második emeleten van, akkor a szekrényünk ne a fehér házban legyen. Szerintem praktikusabb lenne.

 

Boriska: Szerinted a szecskán látszódni fog a produkciótokban bele fektetett energia?

Varga Fruzsina:  Remélem, mivel nagyon sokat készültünk rá.

 

Boriska:  Mi az miben változtatni kéne szerinted?

Barzsó Dominik: Az óra számban. Nagyon sok óránk van.

Boriska: Van esélyetek szerinted megnyerni a szecskát?

Barzsó Dominik: Persze, szerintem mi nyerünk.

 

 

Boriska: Ti vagytok a legkisebbek az iskolában, ez zavar titeket?

Kozma Luca: Nem.

Rácz Vivien: Egyen talán.

Boriska: Úgy érzitek, nem szorítanak titeket? Nem ragasztják rátok a legkisebb jelzőt?

Kozma Luca: Szerintem nagyon befogadóak.

Rácz Vivien: Igen szerintem is, azért nagyon jó ez az iskola többek között.