Interjú Papp Dórával

A Tükörlelkek c. könyvet sokan kedvelik,azonban Dórához még nem tudtatok igazán közel kerülni, ezért feltettünk pár kérdést amely által jobban megismerhetitek. Valamint a terveiről és könyveiről is olvashattok információkat :)

  1. Milyen vagy, hogy írnád le magad?

Kicsit skizofrén, mert van bennem egy őrülten lelkes örök gyerek, aki mindig rácsodálkozik a világra, le-föl ugrál a kedvenc zenéjét hallva, zenekarokért és könyvekért rajong. Emellett szeretek órákig beszélgetni az írókról, filozofálni a világról, járni a természetet, megfigyelőként jelen lenni a tömegben, hogy aztán az összegyűjtött hétköznapi pillanatokat regény formájában osszam meg másokkal.

 

  1. Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Igyekszem minél gyakrabban koncertekre járni, mivel imádom az élő zenét. Ezen kívül filmezek, sorozatozok, és sokat olvasok.

 

  1. Szeretsz olvasni! Az instagramod és a molyod (moly.hu) is erről árulkodik. Van kedvenc könyved? Inkább milyen műfajú könyveket olvasol?

Mostanában tudatosan próbálom szélesíteni az olvasmányaim körét műfajukat tekintve. Olyan időszakomat élem, hogy egyre több pszichológiát és filozófiát szeretnék olvasni, de ezen kívül fantasy minden mennyiségben jöhet. Több kedvenc íróm is van, Tolkien munkásságából A szilmarilok a kedvenc könyvem, amiben összefoglalja Középfölde keletkezését. Neil Gaiman szintén nagy kedvenc, ő egy abszurdabb-horrorisztikus fantasy vonalat képvisel. Ha szereted Tim Burtont, Gaiman regényei is be fognak jönni. A Harry Potter is nagy hatással volt rám, bármikor szívesen újraolvasom. A magyarok közül Jókai és Szilvási a kedvencem. Nagyon szeretem az Egymás szemében című regényt.

 

  1. Ki, mi inspirál az írásban?

A zene napi szinten inspirál, emellett a leghétköznapibb események, emberek ihletnek meg. Megyek az utcán, és ha elkapok az érdekes beszélgetésfoszlányt, elraktározom, és ki tudja, majd egyszer felbukkan az egyik regényemben.

 

  1. Hogy viseled a kritikát? (pozitívat negatívat egyaránt)

Beleolvasok, hiszen mégis csak fontos, milyen egy regény fogadtatása. Kiszűröm a lényeget, és igyekszem tanulni a negatívból, abban az esetben, ha építő jelleggel, normális hangnemben fogalmazták meg.

 

  1. Milyenek az olvasói visszajelzések?

Pár hete jelent meg a Tükörlelkek második része, és úgy látom, szeretik az emberek. Megtalálta az olvasóközönségét, úgy érzem, egyre szélesedik az a tábor, aki megérti Orsi és Kriszti történetét - kiskamasztól kezdve a szülőkön és a tanárokon át sokan olvassák, aminek rendkívül örülök. Általában véve szeretem olvasgatni az olvasóktól érkezett visszajelzéseket, mert megosztják velem, hogy melyik főszereplőre hasonlítanak jobban, és valahol ez lenne a lényeg: hogy megtaláld önmagadat a sorok között, és ezt a képet vesd össze egy teljesen ellenkező szereplő életével.

 

  1. Ki az a szereplő akivel legjobban tudsz azonosulni, a Helena trilógia vagy a Tükörlelkek-ből?

A Tükörlelkekből Orsi és Kriszti egyaránt. Teperős és maximalista vagyok, mint Kriszti, viszont van bennem lázadó vonal, és Orsival a kamaszkori zenei ízlésünk is egyezik, nem beszélve az angol nyelv szeretetéről. A Helena-trilógia világában Jeremy áll hozzám a legközelebb, a Raven-testvérek különleges képességei közül az övét tudnám a leginkább magamévá tenni és hasznosítani.

 

  1. Milyen könyveket várhatunk tőled a közeljövőben? Mik a terveid a Tükörlelkek után?

Ez egyelőre titok, egyrészt azért, mert még kidolgozási fázisban vannak az ötleteim. De nem tervezem abbahagyni az írást, ez biztos!

 

  1. Hogy jött a Tükörlelkek ötlete?

Amikor felkerültem Budapestre az egyetemre, teljesen más világ várt, mint amiben addig éltem. Össze akartam vetni egy vidéki kisvárosi gimi diákjainak életét az egyetemista élettel, és ekkor elkezdtem gondolkozni úgy általában a magyar diákok lehetőségein, a továbbtanuláson, a céljaikon, a gondolkodásukon. Szerettem volna egy ízig-vérig magyar diáksztorit írni, kicsit felnőttesebb beütéssel. Kísérletnek indult a Tükörlelkek, ki akartam deríteni, tudok-e írni a magyar diákok hangján, és egyben meg tudom-e szólítani őket.

 

  1. Mit üzennél a kezdő íróknak?

Olvassanak nagyon sokat, minél több műfajból, minél többféle korból. Nem kell napi rendszerességgel írni, ne erőltessék, de kísérletezzenek sokat, többféle műfajban. A negatív kritika elkerülhetetlen, de az állandó fejsimogatástól még senki sem fejlődött - meg kell fogadni az építő jellegű tanácsokat. Egyébként meg a legfontosabb, hogy bátran merjék felvállalni az írásukat, mert én tudok olyan tini által írt zseniális regényről, ami még ma is a fiókban porosodik, pedig a széles olvasóközönség előtt lenne a helye. Merjetek kockáztatni és nagyot álmodni!