Adyák Szemle

2017\12\02

Mészáros Róbert,iskolánk új tanára

Az első kérdésünk az lenne, hogy tetszik az iskola, szeret-e itt tanítani?

A választ kezdeném egy kissé távolabbról! Gyakran utazunk át Nagyatádon, és mindig jó érzéssel tölt el bennünket látni ezt a szép várost, a virágos, rendezett tereivel, színes, új vagy éppen gondos kézben tartott régebbi épületeivel. Az iskola is illik ebbe a feelingbe! Rendezett és modern körülmények között tanulhattok, taníthatunk titeket. Iskolánkból az informatika laborokat ismertem meg először, és az itt tevékenykedő IT kollégákat. Jó kis csapat, remélem, illek a képbe! A 14 TI diákokat tanítom kizárólag, akikkel jó sokat vagyunk együtt. Tanulunk, nevetünk, sztorizunk, ásítozunk is - de ezt nagyon ritkán J - úgy érzem megtaláltuk a közös hullámhosszt. Szívesen jövök hozzájuk! Ha reggel kicsit álmosabban érkezem, az aulában jó zenék szólnak, ez felpezsdít – köszönöm a DJ-nek!

A második kérdés, hol tanított az Ady Endre Gimnázium előtt? ( Na jó, " azt hiszem erre tudom a választ")

19 évesen kezdtem informatikát tanítani az Iharosberényi Általános és Zeneiskolában. Közben informatikus-mérnökként diplomáztam, szereztem több Cisco hálózati végzettséget. 2012 év végén a KLIK informatikusa lettem, ekkor a tanítást abbahagytam. Párhuzamosan dolgoztam más informatikai cégeknek is. A tanítást a Csurgói Nagyváthy-Kolping Középiskolában folytattam, ahol informatikai rendszergazdákat tanítottam. Egy kicsit a véletlennek is köszönhető, hogy most itt vagyok az iskolátokban, de ez egy másik történet már.

Mi a legviccesebb élmény, ami valaha érte egy órán?

Sok van, egy egyszerűbbet elmesélek. Infó óra elején feleltetni készültem egy tanulót. A következő nehéz kérdést tettem fel neki:

  • Miről tanultunk az előző órán?
  • Az inkvizícióról! – felelte büszkén, magabiztosan a diák!

Átfutott rajtam a gondolat, hogy valóban ilyen szörnyű órát tarthattam?! Hála Istennek a válasz a diák részéről csak egy nyelvbotlás volt, mivel a téma az információ volt!
Magamban fanyar örömmel konstatáltam: A töri tanárunk jó munkát végzett!

Valamint az utolsó kérdés, Mi az amit szívesen megosztana magáról a diákoknak (pl.: hobbi..)?

A ’fészbuk’ profilomat! J Ezen kívül még annyit elárulok, hogy szeretem az összeesküvés-elméleteket, mert fantáziadúsak, persze jobb, ha nem hisszük el őket. Szoktunk itt még a sportról beszélni, én is fogok. Azon kockák sorát gyarapítom, akik antitalentumok, de azért a teniszt megszerettem Iharosberényben, és néha, fellángolásból futni is szoktam. Nagyon szeretek kirándulni, a természetben járni, ez segít kikapcsolni, feltölteni.

 

Előre is nagyon köszönjük a válaszokat: Az Adyák szemle csapata

2017\11\30

Színházra fel!

SZÍNHÁZRA FEL!

Sulinkból páran a Csiky Gergely Színház keretei között tekintettük meg William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én-t Zakariás Zalán rendezésében.

Kritika:

Őszintén szólva először nagyon szkeptikusan álltam a darabhoz, és az első felvonást kicsit kesze-kuszának tartottam, talán túl sok (idő) volt a karakterek kibontakozása, és a 21. századot erőltetetten jelenítették meg (még is egy Shakespeareről van szó). De a második felvonás nagyon humorosra és elgondolkodtatóra sikerült. Szóval összeségében a végkifejlete tetszett, és el is gondolkodtatott, elvégre azt mondják az a jó színház, ami után még gondolkozol és értelmezed.

Ami többünknek tetszett és ajánljuk, hogy hallgassátok meg az az Illúzió: Kicsikém „száma”, ami a darabban többször felcsendült.

 

„Shakespeare egyik legnépszerűbb műve, amiben félreértések és álruhák, önfeledt bolondozások és (majdnem) tragikus fordulatok indáznak egymásba – és mind ezek középpontjában mi más is lenne, mint a Szerelem.” (forrás: Csiky.hu)

 

2017\11\28

Interjú Tápler Zsolt tanár úrral

Interjú Tápler Zsolt tanár úrral

 

 

Köszönjük, hogy vállalta az interjút. Első körben meséljen kicsit magáról!

 

Ez lesz a 10. évem, hogy tanítok. Itt kezdtem Csurgón a Csokonai Gimnáziumban, még 2009-ben. Előtte külföldet jártam, voltam kint Amerikában jó néhány évet, utána Hollandiában dolgoztam.

Azután hazajöttem, és akkor kezdtem el tanítani Csurgón. Azóta megnősültem, van két szép gyerekem. Ábel másfél éves, Barni 11 éves.

S akkor jött ez a lehetőség, hogy jöjjünk át a feleségemmel. Így jöttem át ide 2017-es tanévben.

 

Miért döntött a tanári pálya mellett?

 

Az én történetem az, hogy amikor kint voltam Amerikában, akkor kosárlabdáztam. Első körben ebből szerettem volna megélni.

Sajnos nem sikerült- azért azt tegyük hozzá, hogy ez nagyon nehéz dolog. Amikor körvonalózott az életemben, hogy ez nem nagyon fog működni, akkor döntöttem úgy, hogy próbálkozom a tanítással. Az angol szakot vettem fel, megcsináltam az iskolát, és ezen a vonalon léptem tovább. Így lettem tanár, ami egyébként egy jó döntés volt, mert szeretek tanítani, szeretem a gyerekeket, úgyhogy elégedett vagyok.

 

Mennyire tér el az Amerikai és a Magyar oktatási rendszer?

 

Markánsan. Első körben a diákok nagyon kedvelnék, hogy ott tulajdonképpen nincs házi feladat.

Maga a felépítése, hozzáteszem, (hogyha az életkort vesszük figyelembe) a magyar oktatásban kísértetiesen hasonlít az amerikai oktatáshoz, hogy mikor kezdesz, és mikor végzel.

Hat éves korukban kezdik a gyerekek az Elementary School-t, majd mennek feljebb, először a Junior High-ba (az a 7. 8. osztálynak felel meg itt Magyarországon), majd mennek a High Schoolba, ami nyilván a magyar középiskolának felel meg.

 

Melyik diákjának az eredményére a legbüszkébb?

 

Talán Deák tanár úr fia, akit tanítottam Csurgón, Deák Zoltán. Az emelt szintűje nagyon jó lett, szerettem volna menni vele OKTG-re idén, de aztán időközben átjöttem ide.

Ő volt az, aki nagyon-nagyon szép eredményeket hozott, ívelt felfelé, illetve képességben nagyon kiemelkedő volt.  Azt gondolom, hogyha idén elindultunk volna az OKTG-n, akkor Ő benne lett volna, ha nem is az első 10-ben, de mindenképp jó eredményt ért volna el.

Persze vannak más diákok is, akik nagyon ügyesek.

 

 

Készítette: Baumgartner Dorka, Herr Anna

 

 

 

2017\10\08

Az árnyékkirálynő

 Képtalálat a következőre: „cj redwine az árnyékkirálynő”

Eredeti cím: The Shadow Queen

Sorozat: Ravenspire 1.

Magyar megjelenés: 2016

Kiadó: Twister Media

Oldalszám: 416

Ár: 3490-

 

Tükröm, ​tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?

Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire.

A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét.

A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

Romantika és fantasy rajongóknak kötelező olvasmány! :)

 

Az őszre ezeket is ajánlom:

*Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

*Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár

*Jenny Han: The Summer I Turned Pretty – A nyár, amikor megszépültem

*Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék

*Leiner Laura:  Bábel

 

Kozma Lilla

 

2017\06\09

Baráth Viki interjú

Interjú Baráth Viktóriával az Első tánc című regény írónőjével!

 

 

1.Nem is olyan rég "robbantál" be a köztudatba könyveddel melynek címe Első tánc  . Hogy érzed magad?

 Nagyszerűen! Azt hiszem, nem sokan mondhatják el magukról, hogy az álmuk valóra vált, ezért kiváltságosnak érzem magam.

 

  1. Mennyire változott meg az életed miután kiadták az első könyved?

 Nagyon, az életem is, illetve én is változtam, de szerencsére pozitív irányba. Régebben el se tudtam volna képzelni, hogy akár csak kimondjam azt, amit legbelül gondolok, most pedig már több száz ember – akiknek nagyrésze ismeretlen – ismerheti meg az általam teremtett kis világot, és a benne élő karaktereket. Az írás és a könyvkiadás is sokat segített abban, hogy jobban megnyíljak mások felé.

 

  1. Inspirált valaki az írása közben?

 Inkább élmények és gondolatok inspiráltak, mint személyek. Bár sok jelenetet és párbeszédet ültettem át a valóságból, tehát mondhatjuk úgy is, hogy a környezetemben lévő összes személy adott némi inspirációt.

 

  1. Mindig is író szerettél volna lenni? Kicsi korodban mi volt az álmod?

Sosem voltak kimondott álmaim, hogy mi is szeretnék lenni. Egy ideig táncoltam, azzal szívesen foglalkoztam volna, azóta is sajnálom, hogy abbahagytam, de sosem tudtam megmondani, hogy mit is szeretnék igazából csinálni. Ez azonban megváltozott, amikor elkezdtem írni. Valójában nem is tudtam, hogy én éppen egy regényt írok, így tulajdonképpen úgy váltam íróvá, hogy nem is tudtam róla.

 

  1. Van olyan ember akire felnézel?

Konkrét személyt nem tudnék mondani, de mindenkit csodálok, akik kitűznek egy célt maguk elé, és azon dolgoznak, hogy azt a bizonyos célt elérjék. Felnézek azokra, akik büszkén felvállalják magukat és azt, amit csinálnak. Én is ilyen szeretnék lenni.

 

  1. Ha 3 kívánságod lehetne miket kívánnál?

Az első biztosan az lenne, hogy csináljanak sorozatot az Első táncból. Valamiért én sosem gondoltam rá filmként, annyi minden történik benne, hogy lehetetlenség lenne két órába belesűríteni. A másodikra azt választanám, hogy ne féljek a repüléstől. Imádok utazni, szeretnék minél több helyre eljutni, de így nehézkes lesz. Végül pedig szeretném kiadni az összes kéziratomat, az elkészülteket, és azokat is, amik a jövőben fognak elkészülni.

 

  1. Mikorra várható a következő könyved?

Bízom benne, hogy jövőre sikerül kiadni az Első tánc folytatását, de sajnos még nem tudok konkrét időpontot.

 

  1. Mit tervezel a jövőre nézve?

Továbbra is írni szeretnék, amennyit csak tudok. Remélem, hogy egyre többen megismerik majd az írásaimat. Valamint sokat szeretnék utazni, minél jobban megismerni a világot, annyi kultúrát és élményt magamba szívni, amennyit csak lehet.

 

  1. Kiknek ajánlod az Első tánc-ot?

Elsősorban azoknak a fiataloknak, akik még keresik a saját útjukat. Nagyon nehéz túlélni azt az időszakot, amikor a legnagyobb döntéseket kel meghoznunk a további életünkre és jövőnkre vonatkozóan, de ha a megfelelő irányba indulunk és a megfelelő emberek vesznek minket körül, akkor rájövünk, hogy semmi sem lehetetlen. Bíznunk kell önmagunkban, hogy ledönthessük a saját korlátainkat és megvalósíthassuk az álmainkat.

2017\06\08

Erdély

Erdélyi kirándulás (2017.03.14-2017.03.19)

 

Március 14. (Kedd) Utazás Kézdivásárhelyre.

5.00-kor indulás a KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma elől, 32 tanulóval (19 lány, 13 fiú), 4 pedagógussal (3 nő, 1 férfi) és a két buszsofőrrel.

Útvonal: Nagyatád – Arad – Déva – Nagyszeben – Székelyudvarhely - Kézdivásárhely. Harmadik pihenőhelyünk Dévánál volt, így kihasználtuk az alkalmat és megnéztük Déva várát.

 

 

Érkezés: 22.15-kor Kézdivásárhelyre az Apor Péter Líceum Kollégiumába, ahol a késői időpont ellenére nagyon kedvesen fogadtak minket.

 

 

Március 15. (Szerda) Részvétel az ünnepségen, találkozás a lícium diákjaival, városnézés.

8.30-kor az iskola étkezőjében kaptunk bőséges reggelit. Majd találkoztunk az iskola igazgatójával. 9.45-kor az iskola udvarán gyülekeztünk az ottani diákokkal. Elindultunk a Bem szoborhoz, ahol az iskola tanulói egy 15 perces iskolai műsort adtak. Kézdivásárhelyen az a szokás, hogy a helyi magyar iskolák a város központjában lévő szobroknál tartják saját iskolai ünnepségüket. Ezután következett az iskolák felvonulása a Gábor Áron téren. Miután mindenki felvonult a téren, különböző helyeken sorfalat álltak az iskolák pedagógusai és diákjai, így mi is csatlakoztunk a sorfalhoz. 11 órakor pedig kezdetét vette a környező települések felvonulása lovakkal, szekerekkel, énekszóval kísérve. Láttunk huszárokat, népviseletbe öltözött embereket. Teljesen más sokkal bensőségesebb hangulatban ünneplik a március 15-ét, mint ahogy mi megemlékezünk róla Magyarországon.

13 órakor ebédeltünk a kollégiumban. 14.30-kor elsétáltunk az Erzsébet terembe, ahol egy kiállítást nézhettünk meg. Ezután a Gyűjtemények Házába látogattunk, ahol ismét sok érdekes dologgal találkozhattunk. Beke Ernő pedig egy rendkívüli magyar és történelem órát tartott a gyerekeknek. 16.30-17.30 között városnézésre került sor szabad program keretében.

17.30-kor vacsora volt a kollégium étkezőjében.

18.00-19.30-ig Táncházon vettünk részt az ottani fiatalok vezetésével.

Március 16. (Csütörtök) Kirándulás Háromszék nevezettességeinek megtekintése.

  1. Gelence: gelencei római katolikus templomot idegenvezetőnk keresztanyja mutatta be nekünk, ennek köszönhetően szinte otthon éreztük magunkat. A várfallal körülvett, kisméretű, hajó-szentély térfűzésű templom a kora gótikus székelyföldi műemlékek egyik legszebb emléke. A hajó deszkával fedett gerendás mennyezete 12 sorban összesen 103 kazettára van felosztva. Alapfestésük fehér, nagyságuk 85 x 77 centiméter. A kazettákat nagyobbrészt rozettákkal és növényi ornamentikával díszítették, de vannak közöttük egyházi vonatkozású és heraldikai ábrák is. Különösen tetszett a Szent László legendát megjelenítő festmény sorozat.

 

 

  1. Kovászna városban különböző borvizeket kóstolhattunk meg, és Pokolsár nevű természetvédelmi ritkaságot is megtekinthettünk.
  2. Csomakőrös: Kőrösi Csoma Sándor emlékfák
  3. Zágon: Mikes kert, Mikes-tölgyek, Mikes-Szentkereszty-kúria

 

  1. Dálnok: Dózsa György szobor (Szobotka András alkotása).
  2. Csernáton: Haszmann Pál múzeum

Este hatra értünk vissza a kollégiumban, akkor vacsoráztunk. Vacsora után szabad program volt a gyerekeknek.

 

Március 17. (Péntek) Kirándulás

  1. Torja: Kézdivásárhelytől 8 km-re ÉNY-ra a Torja patak völgyében fekszik. I.e az V. évszázad óta lakott. 1307-ben THORIA néven említik először. Altorján található az Apor család XVII. sz. klasszicista kastélya. A világ legnagyobb székelykapuja található itt: 9,5 m magas és 15 m széles.

 

 

 

  1. Bálványosvár: a település feletti 1040 m magas sziklatetőn állnak Bálványosvár romjai (XI-XIII.sz.). XIV. századtól az Aporoké. Belső fala IV. Béla idején épült (1235). Külső fala IV. László idejében (1272-1290).3. Czárfürdő: 1895-ben alapította Csiszár Dénes. 1912-ben alakult a „Bálványos Fürdő és Szénsavgyár Rt”.

 

  1. Fürdőmedencék: Timsós, Csokoládé, Vallató, Hammas-fürdők.

 

  1. Büdös barlang: 1052 méter magasságban található a Bálványosi hágón egy elhagyott kénbarlang. 1892-ben falaztatták ki kővel a kb. 14 méteres üreget. A barlang levegőjének vegyi elemzését Ilosvay Lajos magyar vegyész készítette el 1884-ben. A gázhozama 3000-6000 m3, 95,82 % CO2; 2,66 % N2; 0,38 % H2S, 0,14 % O2. Egészségügyi hatásai: keringési és vérnyomásproblémák, valamint bőrbetegségek, allergiás tünetek leküzdésére.
  2. Szent Anna tó: Krátertó az Erdélyi Csomád hegységben, kb. 29000 éve keletkezett. A tó felszíne 0,22 km2, mélysége 7 m, a part hossza 1,73 km. A tó legendájához kapcsolódó kápolnát is megtekintettük, és a szemfülesek friss medve nyomot is láthattak.

 

 

 

Délután 14.30-kor érkeztünk meg a kollégiumba, utána ebédeltünk. Majd a helyi asszonyok segítségével az udvaron kürtöskalácsot sütöttünk. Este hatkor vacsora volt, utána szabad program a gyerekeknek. Szabad program után egy búcsú bulit tartottak maguknak a diákok.

Március 18. (szombat) Utazás Székelyudvarhelyre, Parajdi Sóbánya.

7.30-kor volt a reggeli, utána indulás Székelyudvarhelyre. 10.10-re értünk Székelyudvarhelyre. Átvettük a szállást, mindenki egy kicsit megpihenhetett. Utána délre átsétáltunk egy közeli vendéglőbe, ahol megebédeltünk. Az étkezés után busszal ellátogattunk a Parajdi Sóbányába. A sóbányához egy helyi járatos busszal utaztunk egy barlangban 1.5 km-en keresztül. A barlang nagyon érdekes volt, és a levegő hihetetlen tiszta volt. Este hatkor vacsoráztunk a közeli vendéglőben, utána szabad program volt a gyerekeknek. A napunkat csak az rontotta el, hogy sajnos egész nap esett az eső.

Március 19. (vasárnap) Utazás haza Nagyatádra.

7 órakor a szállásadó iskola ebédlőjében megreggeliztünk, majd fél nyolckor elindultunk haza. Hazafelé kétszer álltunk meg, így este hétkor parkoltunk le a KSZC Ady Endre Gimnáziuma előtt.

Összegzés: A kirándulás alapvetően nagyon jól sikerült. A gyerekek kulturáltan viselkedtek és a többségük nagyon érdeklődő volt. Március 15-ke ünneplése nagyon szép volt, hihetetlen, hogy az ottani emberekben, milyen mélyen él a magyarság. A fogadó iskola általi kirándulások nagyon jól sikerültek, sok érdekes dolgot nézhettünk meg. Külön köszönet az ottani földrajz és biológia tanároknak, akik nagyon felkészültek voltak, és sok szép érdekes dolgot mutattak meg nekünk.

 

 

Készítette: Diczku Dénesné

2017\06\02

Interjú Mesterné Erika Tanárnővel

Interjú Mesterné Erika Tanárnővel

1.Mi a kedvenc iskolán kívüli foglalkozása/hobbija?

Szeretek túrázni és kirándulni, valamint olvasni. Az erdős és hegyes vidékeket kedvelem a legjobban.

  1. Matematika, fizika és informatika tantárgyak közül melyik áll a legközelebb Önhöz?

Miért pont ezeket választotta?

Valószínűleg a matematika. Volt egy kedvenc tanárom, Ő matekot es kémiát tanított. Először még azt gondoltam, hogy a matek-kémia szakot választom. Aztán a középiskolában, a kémia kevésbé ment jól, úgyhogy akkor módosítottam. Ott nagyon szimpatikus fizika tanárom volt. Miután elvégeztem az egyetemet, akkor kezdett az informatika egy kicsit is magára találni. Már akkor gondolkoztam, hogy elvégzem az utolsó két évemben csak kicsit húzós lett volna (heti 50 óra). Úgyhogy miután megszülettek a gyermekeim és úgymond egyenesbe került az életem, akkor végeztem el az informatikát.

3.Tanári pályája során melyik eredményére a legbüszkébb?

Még régebben volt egy olyan osztály, ahol informatikát tanítottam. Négy diákot nagyon megkapott az informatika, így minden évben rendszeresen versenyeken vettek részt. Mivel hatosztályos csapat volt, ezért hetedik- és nyolcadik osztályban már programoztunk. Tízedik osztályig minden évben bejutottak az országos döntőbe. Ez után lett teljes a csapat, hiszen egy újabb fiú kapcsolódott be és így lettek négyen. Alkalmazói versenyeken vettek rész. Ebből született az, hogy az egyik fiú az OKTV-n harmadik helyezést ért el és szintén egy kislány harmadik lett ezek után. Abban az évben a fiú ötödik lett, így ketten voltak az OKTV-n a mi iskolánkból. Ez egy nagyon kiemelkedő eredmény volt.

Azonban ne feledkezzünk meg a tavalyiakról sem, hiszen Andris is nagy teljesítményt ért el, amelyben Tóth Ágnes Tanárnőnek is nagyon sok közreműködése volt. Azt gondolom, ha valaki igazán tehetséges, akkor mindenképpen kell adni neki egy plusz, amit lehet, mi már nem igazán tudunk átadni. Ő is járt matematika tehetséggondozóba tanulmányai mellett.

4.Van olyan élménye, amit nem tud elfelejteni a tanítással töltött évekből?

A negatív élményeket próbálom elfelejteni, de szerencsére nem történt semmi drasztikus. A kiemelkedő teljesítmények mind a pozitív dolgok közé tartoznak, de összességében a gyerekek visszajelzései, sok-sok apró kis élmény.

 

2017\05\16

Fiú versenyeredmények

Asztalitenisz Diákolimpia Területi Döntő

Helyszín: Segesd tornaterem

Időpont: 2016.10.13.

  1. korcsoport fiú

Eredmény: Bartha Dávid I. hely

Bartha Dávid és Bátori Gergő képviselte iskolánkat. Közel 25-en neveztek a környékbeli iskolákból. Ezen a napon Dávidnak ment jobban a játék, veretlenül nyerte meg a döntőt, úgy hogy, kétszer is összekerült a tavalyi területi döntő bajnokával, győzelmével a megyei döntőbe jutott.

 

Asztalitenisz Diákolimpia Megyei Döntő

Helyszín: Kaposvár Asztalitenisz Csarnok

Időpont: 2016.11.30.

  1. korcsoport fiú (61 induló)

Bartha Dávidnak most nem sikerült főtáblára kerülnie, nagyon erős mezőnyben versenyzett ráadásul tovább nehezítette a dolgát az, hogy egyenes kieséses rendszerben kellett mérkőznie.

 

V-VI. Korcsoport fiú (17 induló)

Eredmény: Budai Péter II. hely

Szeszán Attila IV. hely

 

Ebben a korcsoportban két tanulónk, Szeszán Attila és Budai Péter vettek részt a döntőn. Mindketten nagyon jól versenyeztek, szoros és színvonalas mérkőzéseken keresztül jutottak el egészen az elődöntőig, ahol egymás ellen kellett mérkőzniük a döntőbe jutásért. Ezen összecsapáson Péter pontosabb, türelmesebb játékkal jobbnak bizonyult, így ő került a döntőbe.

A bajnoki címért játszott mérkőzésen a tavalyi országos bajnokkal került szembe, ahol 3-0-ra alul maradt, és egyben megszerezte a II. helyet.

 

Futsal Diákolimpia Megyei Elődöntő V-VI. korcsoport

Helyszín: Kaposvár Táncsics Mihály Gimnázium Sportcsarnoka

Időpont: 2016.12.06.

Eredmény: III. hely

Játékosok: Balogh Levente, Horváth Martin, Kis Máté, Kocsis Gábor, Kovacsics Krisztián, Lakosa Milán, Mózsi Miron, Rácz Bence, Radák Máté, Szabó Csongor.

Körmérkőzés rendszerben, négy csapat részvételével zajlott az elődöntő. A csapat mérlege két vereség, és egy győzelem. A tétmérkőzést, melynek győztese továbbjut a megyei döntőbe, a siófoki Perczel Mór Gimnázium csapatával játszottuk. A siófoki csapat jobban kezdett, így a pihenőt követőjátékrészt 3 gólos hátrányban kezdtük. A csapat nagyon jól küzdött és játszott, mindent megtettek a fordítás érdekében, de ennek ellenére 6-4-re kikaptunk, így sajnos nem jutottunk tovább a megyei döntőbe.

 

Floorball kispályás megyei döntő

Helyszín: Fonyód Városi Sportcsarnok

Időpont: 2016.11.17

Eredmény: IV. hely

Játékosok: Balogh Bence, Balogh Botond, Kis Máté, Kocsis Dávid, Melles Krisztián, Orsós Gábor

Körmérkőzéses rendszerben zajlott a megyei döntő, ahol az első mérkőzésen gólnélküli döntetlent értünk el. A második találkozó a házigazda csapata ellen volt, ahol az elejétől fogva érezhető volt a két csapa közti különbség, és egy tisztes vereség lett a vége. A harmadik találkozó tétje a továbbjutás volt, hiszen győzelem esetén a második helyet meg lehetett volna szerezni. Sajnos egy büntetőből elért góllal kikapott a csapat, és így nekünk a negyedik hely maradt.

 

Fair Play Cup fiú labdarúgó körzeti torna V-VI. korcsoport

Csurgó 2016 november 30

4 csapatos bajnokság, 2. továbbjutó helyezés, tavaszi folytatás.

Csapattagok: Balogh Levente,Kovács Dominik,Karsai Gábor,Török Bálint,Kocsis Gábor,Kocsis Dávid,Harsányi Magor,Pintér Krisztián,Kuti Zoltán,Szabó Csongor

Felkészítő, kísérő:Vojkovics Gábor

 

Futsal Diákolimpia Körzeti döntő V-VI. korcsoport

Csurgó, 2016. November 24

4 csapatos torna meggyőző játék továbbjutás a megyei elődöntőre

Játékosok: Balogh Levente, Horváth Martin, Kis Máté, Kocsis Gábor, Cser Viktor, Lakosa Milán, Mózsi Miron,Milánkovics Milán,Radák Máté, Szabó Csongor.

Felkészítő, kísérő:Vojkovics Gábor

 Ezúton is gratulálunk a fiúknak! 

Tulézi Eszter

2017\05\14

Így írunk mi

Úgy érzem kevesen tudják csak milyen jó a diák élet.

Az iskola jó hely, azám, de csuda jó buli.

Rettegés az életünk, hogy mikor felelünk majd,

Nem jön a tudás mire kell ám tanulunk sokat.

Na és most akkor jön a kérdés, mit szeretek én?

Nyári szünet és mikor az iskola vége van.

 

Harlequim

17
(Születésnap utáni gondolatok)

 

Üvegházban járva én,

Nézelődtem mi a szép.

Ez se,

Az se.

Világnak e féltekén,

Van-e olg mi kéne még?

Talán,

Talány.

Körülnézve alaposan,

Láttam rózsákat visznek sokan.

De minek?

És kinek?

Rózsát vinni unalmas

Sőt a bőrre ártalmas.

Nagy úr,

Hogy szúr.

Elhagyván e tömeget,

Tovább néztem itt még mi lehet.

Ami egyedi,

És eredeti.

S ekkor ott volt egy orchidea,

Mire annyit tudtam kinyögni „mi a…”?

Azta

Paszta.

 

 

 

 

 

Elsőre már káprázatos

Másodjára bámulatos

Csecse

Becse.

Csak ragyogott a fényben,

Mesébe illő volt, tényleg.

Hűha

Hűha.

Nem hittem, hogy lehet bármi baj,

Majd megtudtam, lefoglalták már tavaly.

Mily kelepce,

Ez balszerencse.

Körbejárva már a termet,

Nem találtam más egyebet.

Most se

Sose.

Nem is kéne csak az egy orchidea,

Akkor nem lennék ilyen senkifia.

Ki megég

S elég.

Nem szabadna tudom én,

De azért nézem , nézem még,

Talán,

Talán.

Tizenhetedik év után,

Csak az ablakon bámulok ki bután.

Orchidea,

Oh orchidea.

 

 

 

Varga Gréta, 9.C

Verona

Egy tragédia,

Mi most ezsembe jut,

Nem rég volt ez.

A veronai út.

Tanárok, gyerekek,

Mind odavesztek,

S lelkük mára már,

A mennybe vezet.

Gyorsan történt minden,

Diákok mit sem remélve,

Feleszméltek a lángra,

A busz elejében.

S volt egy fiú,

Ki magát áldozta fel,

Hogy a többi társa a tűz elől,

Meneküljön el.

Vagy az apa,

Ki segített sok gyermeki karnak,

Mégis az ő sajátjai

Lángoló tűzben halnak.

S most nézzünk fel az égre,

Mondjunk el egy imát,

A többi gyermekért is,

Kik túlélték a tragédiát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fuisz Nóra

Van egy vágyam nagyon jó,

Segítek, hogy ez egy hajó.

Megsúgom, hogy mi is az,

Izgalmas dolgokat tatalmaz.

Ha majd egyszer gazdak leszek,

Biztos három jachtot veszek.

Ott csak úri ételt eszek,

Biztos mindig vidám leszek.

A padlója drága fa,

Ilyet nem árul kofa,

És az ajtó fotocellás,

Ez manapság már előírás.

A belső tér hatalmas,

Átjárni hosszadalmas.

Csillog-villog a belseje,

Jobban, mint a külseje.

És a pompa bámulatos,

Betörőnek kívánatos.

De semmi aggodalom,

Lesz biztonsági birodalom.

Személyzet is lesz majd rajta,

Ki a földet sose látja.

Egyenruha kötelező,

Ami nagyon kifejező.

Büszkék is ők munkájukra,

Rá van írva homlokukra,

Éppen ezért lazíthatok,

Ezek nyugodt pillanatok.

Na és a kényelem,

Azt remeknek képzelem.

Kikötőhöz közeledve,

Jön a tömeg növekedve.

Csodálkoznak, elmélkednek,

Majd álmukból felébrednek.

Mint egy csodát úgy lesik,

ahogy csak jól esik.

Aztán újabb utnak eredek,

Csudás helyeken ébredek.

Bejárom az egész világot,

Élvezem a boldogságot.

De jó lenne énnekem,

Ha ez lenne az életem.

Remélem ez nem csak álom,

Ha nagy leszek megcsinálom.

 

Harlequim

 

Esthez közeledve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bán Rebeka 8.H

 

A szívem

 

Érzem, hogy dobog. Hallom lüktetését.

Mégsem tudom mit mond. Nem értem

üzenetét. Mikor megláttalak hevesen

kalapált. Nem gondoltam miért, de érted

kiabált. Szerelmet érzett és nagyon

rosszul tette. Hittem neki, mégis

lángkoszorú fette. Hamuvá égett

szegény pára, de most már dühvel

gondol volt párjára.

 

Csak lázad bennem és kitörni készül,

mint egy feléledő vulkán, mit a láva fűt

belül. Ereimbe kapaszkodik, hogy le ne

essen, nem hiányzik neki, hogy újra

tönkremenjen. Hisz szenvedett sokat,

nem kér már belőle. Nincs szüksége rá,

hogy más megint összetörje.

 

Utoljára te voltál, darabokra törted.

Megpróbáltam összerakni, de nem

sikerült többet.

 

2017\01\14

Varró Dániel

Író- olvasó találkozó Varró Dániellel

December 9-én látogatta meg iskolánkat Varró Dániel kortárs költő, aki egy előadást tartott iskolánk diákjai, tanárai és a versei iránt érdeklődők számára egyaránt. Az előadás után, lehetőségünk nyílt egy rövid riport készítésére is.

A verseit csak a fiataloknak szánja?

Miközben írok, általában nem szoktam arra gondolni, hogy ez most kinek lesz való. Ezért elő szokott fordulni, hogy a felnőtteknek szánt verseimet gyerekesnek titulálják, a gyerek verseket felnőttesnek. Miközben írok, saját magamat szoktam szórakoztatni és olyat írni, ami nekem tetszene. Amióta vannak gyerekeim, az óta a gyerek verseimet azért célzottabban nekik és az ő korosztályuknak írom.

Fotó: Szőke Zsolt

 

Személynek szokott verseket címezni valakinek vagy valakiknek?

Igen. Hiszek abban, hogy jót tesz, ha van egy kis személyesség. Az új könyvemben például a feleségemnek, mert hitvesi versek is vannak benne. Előfordul, hogy a gyerekeknek írok így. Benne is szokott lenni a nevük, aminek ők nagyon örülnek, hogy egy-egy vers róluk szól.

Sok művésznek vannak alkotással kapcsolatos szokásai. Például csak hajnalban alkotnak, esetleg kizárólag olajlámpa fényénél. Önnek vannak ilyen alkotáshoz kapcsolódó különös szokásai?

 

Van ilyen, de azért annyira nem különös. Én is inkább hajnalban írok. Este már nem, olyankor fáradt vagyok. A legkevésbé úgy megy az írás, hogy ha leülök írni, akkor minden más, ha elmegyek sétálni, az például szokott segíteni, vagy ha valami mást kell csinálni. Egyetemista koromban vizsgaidőszakban volt leginkább ihletem.

Mi az ihlet forrása? Mi ihleti meg?

Többféle dolog. Általában mindig az, ami körülvesz Mostanában egyrészt a gyerekeim ihletnek meg. Sokat írok róluk. Akár pici dolgok, kis bosszúságok, örömök is motiválnak, tehát nagyon alanyi költő vagyok.

Melyik verseskötet áll önhöz a legközelebb?

Nem gondolkoztam még ezen. Nem tudom. Nem vagyok az a nagyon elégedett típus. A kiadott könyveimnek utólag is inkább a hibáit látom, azon gondolkodom, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. Azt gondolom, hogy amit majd fogok írni, az majd remélhetőleg sokkal jobb lesz. Ha muszáj választani egyet, akkor talán a Maszathegyet mondanám, mert azt szeretik sokan, és azt gondolom, hogy abban van bent az én hangom.

 

 

Milyen érzés, hogy érettségi tétel szól önről?

Egyrészt nagyon megtisztelő, gyakorlatban nagyon fura. Sokszor nagyon fura. Vicces azzal találkozni, hogy több kidolgozott érettségi tétel láttam és nagyon sok olyan dolog van benne, ami nekem nem jutna eszembe, vagy ami tényleg belemagyarázásnak tűnik így. Érdekes, hogy mások mit látnak meg, hogy jellemzik. Sokat írnak nekem, hogy segítsek kidolgozni a rólam szóló érettségi tételt. Azonban nem tudnék leérettségizni ötösre magamból.

 

Szeretné, hogy egy napon Önről is híres magyar költőről emlékezzenek majd meg, akár a Nyugat nemzedékeiről?

Erre azt szoktam mondani, hogy nekem már mindegy lesz, ha meg leszek halva. Igazából ez annyira nem foglalkoztat. Az érdekel, hogy mi az ami avul, mi az ami maradandó.

Fotó: Szőke Zsolt

 

 

 

Van kedvenc idézete saját magától?

Személyes kedvencem nincs. Nem szoktam idézetként gondolni a verseimre. Az SMS versek annyira rövidek, hogy akár idézetnek is mondhatók. Inkább versekben gondolkodom nem idézetekben.

Van kedvenc költője?

Nagyon sok költőt szeretek és a sokszínűséget szeretem a költészetben, valamint, hogy nincs egy helyes út, ahogy verset lehet írni. Szeretem, hogy nagyon sokféle költő, nagyon sokféle hangon írt verset. Rengeteg kedvencem van.

Vizuális típus, tehát látja maga előtt a képeket, amikről ír?

Nem, abszolút nem. A versek zenei részével és a versformákkal szeretek bíbelődni. Nem sok képet használok.

Akkor had kérdezzem meg, hogy milyen érzés volt látni az általunk alkotott kisfilmet?

Nagyon tetszett, nagyon meglepődtem és örültem neki. Tetszett, ahogy megelevenedik akár csak az SMS vers, vagy, ahogy történet kerekedett a versek köré.

Versenyeken számos Varró Dániel verset szavalnak. Ez milyen érzéseket vált ki Önből?

Nem annyira vagyok híve a szavalásnak. De amikor gyerekek szavalják a verseimet, és látszik rajtuk, hogy lelkesek, még mondjuk úgy romlatlanok, az nagyon aranyos és kifejezetten tetszik.

Bíztatná a gyermekeit, hogy versmondó versenyeken esetleg mondják el az Ön verseit?

Nem tudom. Azt még át kéne gondolni és megbeszélni a feleségemmel.

Kozma Marcell

 

Valamint iskolánk diákjai készítettek egy versei által feldolgozott kisfilmet,amelyet az alábbi linken megtalálhattok!:)

 

https://www.youtube.com/watch?v=qlJKHwal4Z0